Úgy döntöttem, több, mint tizenhárom év után befejezem az oldal szerkesztését. Egyszerűen már nem lelem örömömet benne, hiszen teljesen megváltozott a világ és az értékek. A gagyi az új jó, menő a középszerűség és az, amiért egykor megkedveltem ezt a műfajt, végképp feledésbe merülni látszik. Különben sincs már szükség blogokra, felváltották a videók, a facebook, a tiktok és a hasonló oldalak, ahol három szóban és két fényképpel közölhető, hogy kinek mi van a szíve mélyén. Ez persze nem így van, de olybá tűnik, másra nincs igény. Elnézést kérek azoktól, akik írtak nekem az utóbbi időben és vagy válaszoltam vagy nem, tőlem szokatlan módon, azonban sokat morfondíroztam, míg meghoztam e döntést, ezért is volt inaktív az oldal mostanában. Kérlek, most építsetek ti egy platformot, ahol megismerkedhettek az új zenékkel és videókkal, hiszen feleslegessé vált, amit eddig csináltam és magam is úgy érzem, kissé belefásultam. Nem ezen oldal szerkesztésébe, inkább egy kiégett zenei műfaj önismétléseibe és semmitmondásába és zeneileg is a nyolcvanas évek heavy metaljához fordultam már egy ideje(azaz inkább vissza, hiszen mindig is kedveltem e műfajt), egyszerűen jobb és érdekesebb, mint a mai rap. Persze, ez nem csupán erre a műfajra vonatkozik, egyszerűen a kétezres évek zenéi annyira egysíkúak számomra, hogy nem hoz lázba semmi. A rádiókat képtelen vagyok hallgatni, ott egyszerűen dallamos hulladék megy és már belefáradtam abba is, hogy nosztalgiaadókat hallgassak, pedig azok egy időben még értek valamit, de mára az is egy giccsparádé. Köszönöm mindenkinek, aki eddig követte a munkásságom, azoknak is, akik kedveltek, illetve utáltak érte, de egy korszak számomra lezárult. Soha ne mondd, hogy soha, így nem ígérek semmit, meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha továbbra is igényt tartotok egy platformra, a közértes facebook oldalán mindenki megoszthatja az új klipjét vagy audió vagy akár lyrics videóját, ahogy ezt eddig is tehette.
Üdvözlettel: Közértes
Szólj hozzá