Nem marad el a FlyStyle Talent holmi vírushelyzetek miatt, amit például Dr. Gődény nyilván nagyon is helyesel, lássuk hát, hogyan is zajlik a negyedik tehetségkutató, íme a szervezők felhívása:
Akik ismerik már a FlyStyle Talentet, azok tudják, hogy decembernek ebben az időszakában már rég ott járt az aktuális „évad, hogy jöttek be folyamatosan a visszaküldött zenék, a FlyStyle Records két, Angliában élő MC-je, Chiko és Mopet pedig LIVE adásokban mutatta be ezeket. Ott kitárgyalták, elemezték. Gyakran az adott előadót is bekapcsolták a LIVE adásba. Az Egységben a HipHop adminjai hatalmas segítséget nyújtottak, mivel az ő csatornájukon is meg lett ez osztva, így az országban szinte mindenki láthatta, akinek köze van a hazai RAP élethez.
Akik nem ismerték eddig, azoknak egy kis segítség. A FlyStyle Talent Magyarország Első Interaktív, Online RAP Tehetségkutatója. Idén lesz a 4. évad, tehát már négy éves múlttal rendelkezünk. A FlyStyle Records hozta létre, céljuk, hogy esélyt adhassanak minden hazai kezdő, vagy csak eddig ismeretlen tehetségnek a RAP műfaján belül. A FlyStyle hitvallása, hogy nem jobbak, többek a jelentkezőknél, csupán csak pár lépcsőfokkal előrébb járnak. Tapasztalatokkal és ismeretségekkel rendelkeznek a szcénában, ami által segíteni szeretnének, úgy, hogy ez az egész non-profit módon zajlik, tehát mindenféle anyagi haszon nélkül a FlySyle részére. A verseny eddigi lebonyolítása: Az ország legjobb beatmakere, Luigi Beats kreált néhány alapot, melyet minden versenyző megkapott. Ezekből egyet kiválasztva kellett a versenyzőnek saját szöveggel ellátva, felreppelve visszaküldeni.
Mopet és Chiko Angliából bejelentkezve LIVE adások formájában értékelte ki a beküldött anyagokat. Ez ment a megadott határidőig, amiután a FlyStyle teljes csapata kiválasztott 6 előadót, akik utána egy hónappal, egy budapesti, belvárosi klubban felléphettek neves zsűri előtt, immár saját zenével.
Amit akart a FlyStyle, hogy segítsen előrébb jutni a versenyzőknek, illetve, hogy kapcsolatokra tegyen szert és némi ismertségre, az bejött. Elég csak Sneez-re gondolni, aki a versenyen ismerkedett meg későbbi producerével és jutott el egészen egy szereplésig az Animal Cannibals klipjében. Vagy Kenya, akit manapság a legnagyobb hazai MC-k keresnek egy featre.
A háttérben sok jó Barát összefogott minden éven és segített, ahogy csak tudott. Aki sztár volt, eljött ingyen zsűrizni, akinek klubja volt, felajánlotta ingyen a döntő helyszínéül. Aki megengedhette magának, felajánlott díjakat a győzteseknek. Emeljük itt ki TQL-t, azaz Gáspár Jánost az Egységben a HipHop adminját, góréját. Vagy éppen Mr.Mack DJ-re, aki amellett, hogy FlyStyle tag, Budapest éjszakai életének egyik legismertebb DJ-je és ingyen karcolta a lemezeket minden Döntőn. Az első bulin a ZEGZUGban az EZRAP TV is forgatott, videós anyagokat a buliról az ő youtube csatornájákon megtaláljátok.
Idén a vírushelyzet miatt nehezen indul a dolog, de ha figyelemmel követitek a Fly Style Records facebook oldalát (ITT)és a Talent oldalát, értesülhettek róla majd, hogy milyen formában és mikor indul az idei Talent4. Nehéz ez az év, de megoldjuk, mert nagyon sokan kerestek már most is. FlyStyle Haveer!
Szólj hozzá