Lil G X Norbow – Vádlottak Klip

Lil G és Norbow új közöse. Bevallom, a dal nem rossz. A produceri munka ismét kiváló, akárki is csinálta. Az alapért Bronxi Beat felelt. A szövegben felmerülnek kérdések az ítélkezéssel, a másság elfogadásával vagy el nem fogadásával kapcsolatban. Persze nem durván, számomra simán belefér, ám nemrég írtam arról, hogy Konok Péter szerint nincs melegpropaganda. Erről maga Osváth Zsolt (aki ugye szintén nagyon el van nyomva és a gyűlölet célpontja) nyilatkozott úgy, hogy már számára is zavaró, mennyire nyomják ezt a témát mindenfele. Lásd: nagyjából minden Netflix sorozatban, Modern Család, magyar youtuberek, Bish Barbie és társai, az olyan old school arcokról nem is beszélve, mint Steiner Kristóf. Tehát, hol van itt elnyomás? Ne értsetek félre. Nekem semmi bajom a melegekkel, soha nem volt semmiféle negatív tapasztalatom velük, sőt, akit valaha ismertem, mind jó arc volt, itt a propaganda a probléma. Ismétlem magam: a szexualitás két felnőtt ember magánügye. Pont. Ha keményebben belemennénk, akkor persze felmerülhet a kérdés, házasodhatnak-e vagy sem, fogadhatnak-e örökbe gyereket, kaphat-e lakáshitelt egy meleg pár? Mert ezek létező kérdések. De arra panaszkodni ma, 2020-ban, sőt lassan 21-ben, hogy jaj, nem fogadnak el és gyűlölnek, kicsit visszatetsző, amikor világos, hogy mindenütt megy a meleg lobbi. Talán éppen ezért fogalmazódik meg ellenérzés egyesekben. Dúró Dóra és Budaházy Edda pedig a két reklámarc. Bármit tesznek, az erősíti a melegek melletti kiállást a társadalomban és pont miattuk veszíti el az élét egy esetleges vita erről a témáról.

A másik a cigánykérdés, ami felmerülhet. Nemrég volt egy kis csörtém egy sokkal tehetségtelenebb előadóval, aki még csak értelmezni sem tudta az általam leírt sorokat, úgy kötött belém. Nyilván tudjátok, kiről van szó, ha nem a rapháború pont alatt megtaláljátok. Mindenféle rasszistának elhordott, pedig nem vagyok az. Bizonyos viselkedést nem tolerálok, nem származásfüggő. Kiváló roma művészek anyagai jelentek már meg ezen az oldalon. Ettől függetlenül akkor nem létezik cigánykérdés? Nincs semmi probléma a gettósodott településekkel és a mélyszegénységgel, ami magával hozza a bűnözést? Valóban? Van, aki még mindig nem tudja elfogadni, hogy ez nem egy degenerált mosolygós rapoldal, ami gondolkodás nélkül fogadja el az emberi hülyeséget. Mi itt nem ítélkezünk, nem ez a dolgunk, arra ott vannak a politikusok, a politikusok birkái, na meg a bíróság, akik nagyjából pofára mérik a büntetéseket. Aki nem hiszi, nyugodtan kérdezzen meg pár olyan embert, akit már ítéltek el ezért azért. Mi itt kérdéseket fogalmazunk meg, ami felmerülhet egy-egy társadalmi probléma kapcsán. Ha érkezik egy ilyen dal, akkor kérdezünk, esetleg érvelünk, vitatkozunk, mert ez lenne elsősorban ennek a műfajnak az alapja, nem a flexelés, meg a keménykedés. Az egyikre ott van a bankszámla, a másikra a terem meg a ring.

A harmadik, ami a klipben felbukkan Lil G arcára írva: “drogos”. Nos, mi nem egyszer írtunk már arról, nem toleráljuk a drogokat, így a drogosokat sem különösebben, de mindenki azt csinál a testével, amit akar. Ám miképp befolyásolja például egy előadó a közönségét? Imígyen:

Ezen érdemes eltöprengeni picit. Mit mutatunk, mi a példa a gyerekek előtt? Fogalmam sincs, Lil G drogozik-e avagy ez csupán a hölgy megítélése és épp ezért rakták bele a videóba, bemutatva, hogy miként vélekedik a társadalom róla, de elgondolkodni mindig érdemes, mielőtt valaki bevesz, beszív vagy beszúr valamit a kis testibe, legyen az Lil G vagy épp te, aki ezeket a sorokat olvassa. Nyilván nem veséztünk ki minden témát, hiszen maga az ítélkezés, főleg az ártatlanok elítéléséről is szó van, ami szintén egy komoly dolog, igen nagy traumákat okozhat akár egy iskolai csúfolódás is, rosszakarók, rosszindulat, gonoszság mindig is létezett, ez ellen sajnos nem lehet mit tenni, ha elfojtod, akkor is előtör, így vagy úgy, el kell fogadni a létezését, a hülyéket lehetőleg kerüljük el. Idéznék egy Balaton szöveget, ami passzol a dal témájához: “Az emberek irigyek és örülnek, hogyha látják, hogy veszt a másik/ te ne legyél ilyen, ha kell egy jótanács is.” Számomra nagyon megkapó (Ha van merszed és elég tökös vagy meghallgatni a teljes lemez 96-ból ITT megteheted, de kösd fel a gatyót!Most pedig lássuk a klipet!

Ez is érdekelhet :

Szólj hozzá