Megkérdeztem Dávidot néhány héttel ezelőtt, miért nem csinál egy Rap Podcast-et, hiszen ilyen még nincs Magyarországon, ha jól tudom és ki más lenne erre alkalmasabb, mint ő, ilyen kis beszélgetős, néhány szereplős, előre megadott témás hosszabb cuccot, hiszen filmes podcast-ek is már dögivel léteznek, miért ne lehetne egy ilyen rap-ban és nem telt el sok idő, létre is jött az első ilyen cucc, ami pont olyan lett, mint egy podcast, kicsit bevisszhangzanak a mikrofonok, kicsit akadozik, kicsit amatőr az egész a hangzás miatt, de nagyjából ennyi mondható el negatívumként, mert pont olyan lett a műsor, ami speciel az én elvárásaimnak pont megfelel, azaz különböző témákban más-más nézőpontból fejtik ki emberek a véleményeiket. Jó ötlet volt betenni Márkipapát és Peety-t is egy adásba, hiszen két külön világ fejthette ki nézeteit. Milyen rikta alkalom, hogy az ember képzel valamit és pontosan úgy valósul meg, ahogy ő is gondolta, így Dávidnak nagy gratuláció, ismét bebizonyította, hogy nem a szavak embere(vagyis dehogynem, hiszen műsorvezető), hanem a tetteké. Ha egy apró megjegyzésem lehet, csak kis csiszolásaként ennek az auditív gyémántnak annyi lenne, hogy nem kell túlmoderálni a dolgokat, itt kicsit szabadabb a pálya, szóval, ha beleszólnak egymás szavába a résztvevők, az sosem gond egy ilyen műsorban. Ha esetleg valaki nem tudja elmondani a véleményét és a szavába vágnak, hagyni kell egy picit menni, mert nagyon jó poénok adódhatnak egy ilyen szituációból, a műsoridő pedig úgyis lehetővé teszi, hogy folytasson egy-egy megszakított gondolatmenetet. A másik, nem árt, ha van egy állandó gárda és csak egy-egy szereplő cserélődik, mert jobban összeszokik a csapat és ez szintén jót tesz a műsornak. Nem ártana kielemezni néhány új lemezt, megjelenéseket sem, mondjuk állandó rovat jelleggel. A műsoridő is simán lehetne két óra(esetleg három), még az is belefér. Persze, ezek amolyan kis nyűanszok, hiszen élvezettel hallgattam minden percét, egyszerűen szükségszerű, hogy legyen egy ilyen, így ismét gratulálok Dávidnak és a szereplőknek is, szép volt, srácok. Srákok-nananana, azért azt nem! 🙂
Szólj hozzá