Rapháború 28. Az AK visszavág és Blöff klip

Rapháború téren nem lehet panasz a magyar felhozatalra, hisz a jobboldali ikon, Molnár Tamás fiai nem hagyják magukat eltaposni a gonosz sötét erőt képviselő Darth Busta által és egy maroknyi lázadóval titkos támaszpontjukról először hajtottak végre sikeres támadást a Rapbirodalom ellen és sikerült megkaparintaniuk titkos beateket, amikért korábban egyébként fizettek is. Az RTM nevű rapállomás egy egész bolygó elpusztítására képes. Ügyvédek száguldanak különböző dokumentumokkal a sztrádákon, mely megmentheti a magyar hiphop válságát…Mindeközben egy Hiro nevű kubai fickó az RTM klubba érkezik és dolgozni kezd egy rapmaffiavezérnek, mert a kezét teljesen kikezdte a mosogatószer. Lassan kúszik felfelé a ranglétrán, míg eléri azt a pontot, ahol választania kell és magához ragadja a hatalommal együtt a közönség egy részét is, míg végül diszkómámorban talál rá néhány gyilkos beef maché…macsé….makít, ááá ilyen kardszerű szar formájában.

AK: “A ma megjelent Blöff című AK dal margójára:

Kb. 4 hónappal ezelőtt kedves Zsolt adott nekünk egy alapzenét, hogy csináljunk rá együtt egy Farkasok nótát.
Azt tudni kell, hogy minden Farkasok dal úgy született, hogy mi megírtuk és felvettük a részünket, majd Zsolt megírta és felvette a részét az általunk már felrappelt dalba.
Ezzel semmi gond nincs, viszont ennél az ominózus nótánál sem történt másként. 
Kész lett a dal, Zsolt azt mondta, hogy ő még nem írja meg a részét mert az új lemezével foglalkozik és nincs rá ideje.
Pár héttel ezután jött tőle egy telefon, hogy azt hallotta, hogy a zenei producerünk BJ megmutatta ezt a zenét pár barátjának, ezért ő ezt már nem fogja megcsinálni.
Közben mi kiléptünk az RTM-ből és felvettük ezt a dalt egy másik alapra amit mi vásároltunk meg!
Erre ma a klip és a nóta megjelenése után kedves Zsolt kitett egy posztot, miszerint tolvajnak nevez minket mert elloptunk egy Farkasok dalt.
Ha valaki a saját szövegét felrappeli a saját alapjára, az hogy lehet tolvaj?
Ismét nyilvános rágalmazást kaptunk, ezért úgy éreztük, hogy ezt le kell írnunk!
Egyébként ajánljuk figyelmetekbe a KC Rebell X Summer Cem- Murcielago és a Mr.Busta-Nevem marad című dalok összehasonlítását!

Ezt az egész ügyet lezártnak tekintettük a kilépésünk óta, viszont a másik fél több mint egy hónapja minden nap ezen lovagol.
A lejárató kampányt és a presztízs veszteséget kizárólag magának köszönheti a megnyilvánulásai miatt!
Mi egy dolgot szerettünk volna és szeretnénk, az pedig az, hogy az összes AK26 tartalmat távolítsa el a csatornájáról és a digitális platformokról.
Rengeteg rágalmazást és hamis állítást kapunk folyamatosan tőle, de azt tudni kell és tény, hogy az AK26 az RTM előtt is létezett és kedves Zsolt egy forintot nem tett ebbe a produkcióba, mindent magunknak fizettük, aminek az egyik termését, a YouTube bevételek teljes összegét kizárólag ő tette el!
Senki nem vitatja, hogy neki köszönhetjük azt a megtekintés számot amit az elején produkáltunk, de az a siker amit az AK mára elért kizárólag a hallgatóink és a mi érdemünk!
Rengeteg dolgot tudnánk írni még, de Zsolti ügyvédje kérésére nem vonjuk bele a nyilvánosságot minden részletbe és vele ellentétben nem fogunk rágalmazni sem!
Belefáradtunk ebbe a harcba amit a másik fél generál napról napra, de soha nem fogunk letérdelni az igazságtalanság előtt!

AK a végéig!”

https://www.youtube.com/watch?v=51WMz9DrbZc

The King BJ: ” NYÍLT LEVÉL MR. BUSTÁHOZ:

Megjelent az AK26 – Blöff c. dal és klip. Mr. Busta kitett egy posztot a dal kapcsán, hogy ez az Ő tulajdona és szellemi terméke, mivel a Farkasok brand hozzá tartozik és ez egy Farkasok dal. Szeretném tisztázni, hogy az EREDETI zenei alap NEM az én munkám. Viszont a refrén DALSZÖVEG az teljes EGÉSZÉBEN ÉN és HIRO szellemi terméke és tulajdona. Én már akkor is szóban jeleztem Hiro felé, hogy akkor vállalok ilyet, ha fel van tüntetve szerzőként a nevem, illetve a szerzői jog meg van beszélve Zsoltival, mert Zsolti konzekvensen mindenhonnan kitakarta a nevem. Meg lehet nézni az utóbbi 1-2 évben hány helyen van feltüntetve a nevem YouTube-on a dalok alatt illetve albumokon, mint Zene, Mix, Master, Producer, Dalszerző, Dalszövegíró vagy bármiként. Azt mondta elintézi, mert szeret velem dolgozni és inkább nem akar semmilyen problémát senkinek a korrektség jegyében…

— KIS KITÉRŐ —

Beszélni akart Zsoltival. Erre azt mondták a srácok, hogy kár is erről beszélni, mert Zsolti lemondta a saját Pitbull 3.0 lemeze miatt, illetve időközben jött egy olyan, hogy Zsolti megkeresett a semmiből, hogy ő neki egy barátja visszamondta, hogy ezt a dalt én másoknak mutogatom. Nagyon összerakta a szálakat és kitalálta magának, hogy én mozgatok a háttérből mindent, manipulálom az AK-t is és sok más embert. Az nem jutott volna eszébe, hogy odanézzen a saját kiadójára, név szerint Trashkat-re, aki megállás nélkül mindent kiszivárogtatott mindenkinek, mindent énekelt rajongóknak és mindent mutogatott másoknak, hogy ezzel is előrébb jusson. Én akkor jóhiszeműen utánajártam a dolognak, mikor megtudtam, hogy mi áll emögött, kinevettem ezt az egészet és nem is reagáltam rá, mert ez a nevetséges kategória.

Nos… visszatérve! A dal a feledés homályába merült. Időközben kiléptek az AK-sok majd megkértek, hogy a dalra írt refrénhez készítsek egy új alapot aminek semmi köze ahhoz amit Zsolti mutatott nekik, legyen teljesen más. Megjelent a dal és Zsolti azt mondja az övé. Na most. ÉN ITT ÉS MOST KIJELENTEM:
Mr. Busta (azaz Kordik Zsolt Esztergomi lakos) NEM kap tőlem SEMMILYEN engedélyt a dalszöveg kapcsán felhasználásra, nyilvánossá hozatalra, terjesztésre, többszörözésre, átdolgozásra, sugárzásra, nyílvános előadásra, kiállításra, sem SEMMILYEN szintű átdolgozásra, sem a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő tovább közvetítésre. Továbbá azt is szeretném jelezni kedves Kordik Zsolt felé, hogy MINDEN dalról ami a YouTube-on, digitális boltokban, albumokon szerepel és KÖZÖM van / volt hozzá és NINCS feltüntetve a nevem, KÉP készült. A képeken látszik több féle napilap kiadási dátuma, így hitelessé téve a képeket. Ajánlom kedves Kordik Zsolt figyelmébe a következő SZERZŐI JOGRA vonatkozó bejegyzést, valamint bekezdést:

“A szerzői jog a mű szerzőjének vagyoni és személyhez fűződő jogosultságokat biztosít. A vagyoni jogosultságok révén a mű felhasználására fő esetekben csak a szerző engedélyével kerülhet sor. Felhasználás pl. egy színdarab előadása vagy egy zeneszám internetre való feltöltése illetve lejátszása stb. A felhasználásokért a szerzőt fő esetben ellenszolgáltatás, ún. jogdíj illeti meg. A törvényben foglaltak szerint a következő felhasználásokhoz kapcsolódóan szükséges a szerző engedélyét kérni (e felhasználások testesítik meg tehát a szerző vonatkozó jogait):
a) a többszörözés (Szjt. 18-19. §),
b) a terjesztés (Szjt. 23. §),
c) a nyilvános előadás (Szjt. 24-25. §),
d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (Szjt. 26-27. §),
e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése (Szjt. 28. §),
f) az átdolgozás (Szjt. 29. §),
g) a kiállítás (Szjt. 69. §).

Az Szjt. nem csak a szerzői műveket, hanem a felhasználások lehetséges módjait is csak példálózva sorolja fel. E felsoroláson kívül léteznek egyéb típusú, nem nevesített felhasználási módok is, hiszen az Szjt. általánosságban mondja ki 16. §-ának (1) bekezdésében, hogy a szerzőnek a szerzői jogi védelem alapján a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga van. Ezek gyakorlása esetében is ugyanúgy szükséges a szerző engedélyének beszerzése, mint a törvényben felsorolt felhasználásokkor.
A személyhez fűződő jogok az alábbiak:
a) a mű nyilvánosságra hozatalának joga
b) a szerző névfeltüntetési joga
c) a mű egységének védelme.”

A b) állításhoz további figyelmét ajánlom Kordik úrnak, mivel lemezein és rengeteg helyen NINCS feltüntetve a szerző neve. Ő erre mindenkinek azt mondja, hogy vagy reklám vagy pénz, de ez nem így megy. Ez ELISMERVÉNY. KÖTELESSÉGE feltüntetni. Én MINDIG IS harcoltam ellene ezzel kapcsolatban, ő pedig eltitkolta a nevemet mindenhonnan, ezzel sértve a SZEMÉLYEMHEZ fűződő szerzői jogosultságokat. Arra már nem is akarok kitérni, hogy ugyanígy a Párizs, Cristiano és a teljes SOS lemez, valamint rengeteg AK26 dal és megannyi RTM-es és MMR-es kiadvány is ugyanez a kategória AMENNYIBEN VISSZAÉL a fentebb említett dalszöveggel, vagy bármilyen további szellemi tulajdonommal, PERT indítok ellene, mivel azon összeg amit mi anno megbeszéltünk egymás között, nem fedi azt, hogy nem tünteti fel a nevem sehova szerzőként, miközben kötelessége lett volna.”

Most pedig következzen a másik oldal:

https://www.youtube.com/watch?v=Zu9HQloTtfs

Mr.Busta: “Az AK26-Blöff című dala,egy FARKASOK dalként lett rögzítve
Mivel,hogy a FARKASOK brand is az enyém,ez már a pofátlan tolvaj kategória
De: Ha kiváncsiak rá sokan,jelezzék és meg fogom mutatni az eredetitLájkokra fel,ja és látom sokan írták,hogy ez beef nekem,kár hogy tényleg nem,mert ott aztán még esélytelenebbek,mint az üzleti életben
Persze ha nem érdekel senkit,megmarad itt a fiókba.”

“Én nem hazudozok,nincs rà szükségem,mint a kakasvagyok26-nak.Az első dàtum,a refrén küldésének ideje,a màsodik a kamuràj verzéje!Én rà pàr hétre vettem fel,az alapzenét itt még Shiva Baràtom írta.Szóval ha lesz kedvem kirakom,addig csinàljàtok a cirkuszt.”

“Ti kértek tőlem??Zárjuk ki a nyilvánosságot??:)Én is ezt kérném ha ekkora suttyó lennék mint ti,akik a péniszemen nevelkedtetek!!!Mindegyikőtök tartozik,nem is a pénz érdekel,de hogy a fa@&omba akartok ti megtiltani valamit,amikor szándékosan,felépítve támadtok???Szépen ki lesz rakva minden,éppen ha lesz hozzá kedvem,nem te/ti mondjátok meg!Ne szólitgassatok fel,ha a ku@@a facebook mogé bújtok,nem a kilókra kell hivatkozni,becsülettel elszámolni felém!!Óriási károkat okoztok,de innentől míg élek,vegigviszem,ba@@zátok szájba magatokat,vagy egymást,a méhkasba nyúltatok bele,azt hiszitek az insta, a face, meg az ügyvédek döntenek???
Meglátjuk ki nevet a végén!!”

 

Ez is érdekelhet :

Szólj hozzá