RAPHÁBORÚ 11. BUSTA-ESCOBAR: MÉG NINCS VÉGE

Tudom, nemrég adtunk hírt kettejük konfliktusáról, de, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, tovább üzengetnek egymásnak a felek. Ne felejtsük el az sem, hogy Escobar nemrég leszerződtette Game kutyát, aki egykor barátja volt Zsoltinak(vagy talán most is az, ezt nem tudhatom) és valószínűleg ez sem eshetett túl jól neki…a poszt alapján úgy tűnik, megvádolta Escot azzal is, hogy rendőrségi segítséget kért valakitől. Emlékeztek még arra az esetre, mikor Paját azzal vádolta meg, hogy saját magára hívott rendőröket? Még az sem volt akadály, hogy ezután Palit leültették egy évre….úgy tűnik, ez bevett szokás. Vajon hány arcát nem ismerjük meg az ezerarcú rapsztárnak? Zsolti, őszintén, én szerettem a zenédet és azt, amit csináltál, felépítettél egy kiadót a semmiből, igényes klippeket késztettetek, magad mellé vettél feltörekvő arcokat, befutottál, sikeres vagy, kell ez neked? Miért kell mindenkit magadra haragítanod? Tudjuk, hogy egyfajta technika a figyelemfelkeltésre és még a negatív reklám is reklám, de miért kellett már majdnem mindenkit bemarni? A teljesség igénye nélkül: FankaDeli, Hősök, Day, Dopeman, Escobar, Killakikitt, Wanted, AKPH, Odupla, meg nagyjából mindenki, aki kiszállt a kiadóból: Rhino, Rgg, Della stb….
Persze, ha gondolod-hiszen mindenkinek jogában áll megvédenie magát-, írd meg a te változatodat is, én le fogom közölni, így igazságos, azt hiszem. No, nézzük, mi is történt:

Mr.Busta:” te hülye fasz ha kitálalok,10 évet fogsz nyaralni valahol!”

Escobar: “Kedves Mr. Busta Vamzer Kordik Zsolti,
A saját facebook profilodon adtál tanulságot, hogy elismerted és ki is írtad, hogy mekkora vamzer vagy ha Te kinyitod a szádat 10 évre elküldesz nyaralni.
Figyelj már Te bebuzult köcsög, már ott elismerted,hogy egy igazi vamzer vagy tudod mit nem értek Te, hogy hogy az isten nyilába maradnak még mindig azok az emberek melletted akik tudják, hogy egy igazi havi rendszerességgel fizetést kapó besúgó vagy, de nem hergelsz Te kutya nem fogok abba a csapdába esni amibe belepróbálsz csalni. Október 17.-én lesz fellépésed Debrecenbe, kisfaszú ki a fasz kért maga mellé Tek-es felügyeletet?
Mert a fellépést nem merted másképp vállalni. Az hogy Te engem meg mersz vádolni, hogy Én rendőri segítséget kértem bárkitől is, az ez egy vicc. 1-2 napot adok, hogy támaszd alá Te csicska.
mert hamarosan ki fog nyílni az emberek szeme és legálisan kettéfogom törni a karrieredet.
Sok volt a frontin buzikám? … olyat fogsz kapni, jegyzem legálisan, hogy rémálmaidban is ez fog előjönni, a buzerátor barátaid akik még hisznek a kamu szövegeidnek tátott szájjal fognak nézni, hogy ki is vagy Te valójában.
Amiért ilyen csúnyán bemertél marni…. csak most ébresztetted fel az alvó tigrist.
Ide figyelj már Te frontinos, xanaxos függő tisztába vagy te vele, hogy mi van a kezemben? Szerintem nem, csak sejted.
Szerintem oda vissza fogod szopdosni magad…
Csak várd ki a végét… bírod még ideggel?”

Frissítés: Escobar írt egy beefnótát is, közben Busta is kidobott egy trekket, azt is belinkeltem:

https://www.youtube.com/watch?v=1T9mMKVlR0E#t=15

 

Ez is érdekelhet :

Szólj hozzá