Nemrég ismét fellángoltak a kedélyek hip hop országban, ezúttal Busta(meglepő) és a Killakikitt között született némi feszültség, ami szintén nem ma kezdődött, hiszen korábban az egyik Rapszakma valahányadik részében is megemltette őket Zsolti annó. Nos, lássuk, mi is történt mostanában(a hibákat nem javítottam sehol, így szórakoztatóbb):
Busta: “Jól figyeljen mindenki!Most tettem le a telefont a dürer kert szórakozóhely egyik szervezőjével.A következőre hívta fel a figyelmem.Összeültek szerdán egy tanács köreiben és azt vitatták meg,hogy lehet-e még ott ilyen jellegű rendezvény amit,múlt hét pénteken szerveztünk oda.Ugyanis felszólaltak bizonyos körök,hogy nem akarják,hogy mi ott sikeres nagy létszámú bulikat csináljunk.Említve lett az offline,ill. a killakikitt is,más neveket nem mert mondani az úr..Tehát 2014-be egy rendezvényközpont megteszi azt,hogy az ő velük szimpatizáló körök főleg együttesek miatt nem enged oda minket pénzért,nem kevésért!Tehát csak hogy az ismertebbek közük említsek egy BSW,egy Essemm egy AK26 egy Mr.Busta nem léphet fel,ill. ők döntik el mehetek-e oda!Hát basszátok meg az anyátokat gyűlölködő faszok!Minket nem érdekelnek a szutykos elveitek,mi szórakoztatunk és a táborunknak,hallgatóinknak akarunk örömet okozni azzal amikor egy ilyen rendezvényen telerakjuk a házat!Itt állunk,itt tartunk.Mindenki vegye ezt ténynek,mert most baszták rám a telefont!Ne jöjjön senki nekem azzal ,hogy én ellenségeskedem,meg kóstolgatok bárkit is!Kiszopjátok ti a faszom ahogy eddig is!Gusztustalanok vagytok!RTM!
ui:Ha van fasza annak aki ebben benne van,az névvel hívjon már fel hagy írjam ki a nevét ide mindenki elé!Köszönöm!”
Killakikitt: “Mr Busta bármilyen jellegű beefjére és megnyilvánulására,
először és utoljára reagálunk, eddig azért nem tettük
mert egyszerűen nem érdekel minket mit mond, nem mérvadó számunkra a véleménye. ha valaki mindenkit bemar
okkal vagy ok nélkül, leszarjuk, ez mind figyelemfelkeltés,
amire mi viszont nem figyelünk.
Jelen esetben arról beszél, hogy mi őt akadályozzuk egy
következő dürer kertes buli szervezésében, ami valótlan állítás,
szimplán a dürer kert velünk és az offline-al akar a továbbiakban dolgozni, és nyomon követi az általa okozott feszültségkeltést,
és nem szeretne tüzet szítani a két tábor között.
A nagy buliszervezésekről, meg pénzekről meg csak annyit,
ha már az említett személy szerint nem kevés pénzért vette ki a helyet, hogy csináljon 1db bulit ami sikeres volt,
hogy mi 2003ban kezdtük a koncertek szervezését
2500 fős közönséggel, és azóta is teltházas vagy ahhoz közeli koncerteket csinálunk, legyen az külföldi vagy magyar fellépőkből álló rendezvény.
Mindegy ki mennyi pénzt csinál, az a saját dolga,
viszont az biztos, nekünk a fellépők pénze szent, azt kifizetjük,
amennyit mi keresünk egy bulin (amiken általában nevetséges jegyárak vannak) elenyésző.
Mi ezt nem a pénzért csináljuk, hanem azért, hogy épüljön a kultúra és hogy az emberek jólérezzék magukat. Vajon egy olyan központ mint a dürer kivel dolgozik együtt szivesen? azzal akivel idáig korrekten és biztonságosan ment a közös munka évek óta, vagy azzal aki egyszer kibérelte a helyet, és közben az összes többi korrekt szervezővel beefben van és azokat szapulja?
Talán nem kéne mindenkivel szarban lenni, a gecis mocskos faszba elküldeni, szapulni és akkor nem érnék ilyen attrocitások az illetőt!
Kérünk mindenkit, hogy ezt a reakciónkat ne használja
indokként arra, hogy megint szapulhassa azt akit nem kamáz,
nemúgy mint amiről a poszt szól amire reagáltunk.
Legyünk okosabbak! Annyit írj, igazunk van vagy nincs?”
És a sztori pikantériája, hogy MRW is megszólalt az ügyben:
“Pont olyan ember(Busta) rinyál fellépésröl hogy nem engedik fellépni aki maga is arra játszott felénk hogy alánk basszon fellépésileg…Sőt én felém csak a magyarázkodása jött úgy hogy eleve buko volt a dumája mert nem 1 hely elismerte hogy ő áll ez mögött…
Mi van baszd meg?Savanyú a szöllő?”
Szólj hozzá