Szerzői jog Live adásnál

Érdekes  téma ütötte fel a fejét az Egységben a Hip Hop facebook csoportjában, ami tulajdonképpen pedzegette a szerzői jogokat és azok fogalmát. Az egyik tag live-adást kezdeményezett, mire az egyik admin megszakította adásukat, erre később rákérdeztek, hogy miért történt ez pontosan, ekkor kialakult egy párbeszéd a tagok között a live-ozással és a szerzői jogokkal kapcsolatban, melyben többen említették, hogy ma már a facebook, mely korábban ebből a szempontból a youtube-bal ellentétben igen megengedő volt, ma már szintén letiltja az olyan videókat, melyek jogvédett zenéket tartalmaznak. Gáspár János Tql, az oldal egyik adminja így magyarázza:

“Te mint magánember live-ozhatsz, de itt a csoportban vagy egy oldalon az nem egy privát live amit pár barát néz hogy beszélgessetek , hanem egy nyilvános közönségnek sugárzott adás, amire már vonatkozik a szerzői jog épp úgy, mint egy rádióra vagy tv-re, ez a sztori lènyege. A live posztok előre egyeztetés alapján engedélyezve lesznek az előírt szerzői jogi szabályok és csoportszabályzat figyelembevételével és betartásával.”

Török Ádám hozzászólását tennénk még közzé, aki a szerzői jogról írt néhány sort:

“Onnantól kezdve számít egy hanganyag szerzőt megillető jogokkal, amikor legelőször nyilvánosan közzé tétetik és publikálják. ÉS nem tett szerződést cégnél vagy kiadónál a hanganyag felhasználását illetően.

Onnantól fogva szerzői jog és a zene íróját illetik egyes pénzbeni jogok és anyagi jogok. Mivel ezt törvény védi és a művészeket törvény védi ezáltal a közösségi oldalak és videómegosztók felelnek a jogkövetkezményekkel, illetve azon illetők akik közzé teszik nyilvánosan bármilyen okból live-ban nem videómegosztóról, hanem olyan eszközről, amely a szerzői jogok után nem kapják meg az anyagi részét a zene szerzése miatt, megbüntethetik, ha feljelentik. Ezért örüljetek neki, ha csak letiltják a posztotokat a live-ban és nem kaptok pénzbeli bírságot. EZEKNEK a törvényeknek a meghoztala, pont az olyan emberek miatt jött létre, akik szarnak rá, hogy miket raknak posztolnak közölnek nyilvánosan, csak, hogy felfigyeljenek rájuk és ezáltal a szerzőt minősítik így vagy úgy ilyen vagy olyan módon …

Ezek a jogok minden közösségi és nyilvános csoport illetve videómegosztó portálokon súlyos szabálysértést von maga után (mondom még egyszer a bíróság simán pénzbeni bírságot is róhat ki akár illetékbélyegen akár átutalásosat …).
Ti mint nagyjából mind zenészek vagytok (jó magam is) … Akkor ezzel legyetek tisztában, hogyha szeretnétek keresni a zenétekkel, akkor, ha más felhasználja miután ti publikáltátok fizeti a szerzőt megillető adót nektek számotokra részetekre … Aki meg azt mondja kit érdekel meg is érdemli, ha büntit kap és letiltják …”

Tql még hozzátette, hogy youtube-on találhatóak szabadon felhasználható zenék, melyeket ITT találhattok meg, érdemes elmenteni a listát, hiszen nemsokára valószinűleg nagyon bekeményít a facebook és a fent említett büntetést is kiszabhatja.

 

Szólj hozzá