BSW – Minden éjjel Klip

Nos, sokat köszörültem a virtuális nyelvem annó a BSW-én korábban, mivel nagyon nem jött be a fordulat, melyet vettek korábban a Picsa LP után és ezt a véleményem a mai napig fenntartom, viszon néhány dolog mellett nem érdemes szó nélkül elmenni. Az egyik az, hogy a látszólagos elkurvulás ellenére ez a két srác valamennyire leköveti a nyugati trendet, ellenben a többi hazai hiphop arccal. Felmerülhet a kérdés, hogy ez jó-e, avagy rossz. Véleményem szerint igen, hiszen én már lemondtam erről a zenekarról korábban, mondván, hozzák ezt a rap-dallamos refrén-sémát és ezen nem hajlandóak változtatni, mert ezt eszi a közönség, valamint egy jövőben jól működő rádióbarátság kezdeti szakaszában vannak, nem beszélve az anyagi sikerekről. Ehhez képest nemrég kijöttek egy Soha nem elég-gel és ekkor elismerően bólintottam, miközben a raprajongók nem győzték szarrá fikázni őket, pedig elég jól érzékelhetően váltottak stílust újra, bevállalva, hogy esetleg belebuknak. Oké, az  egykori BeerSeeWalk-fanok sosem térnek vissza többé, az új rajongók pedig követik őket, bármit is tesznek, de el kell ismerni, hogy amit kiadnak a kezeik közül, az profi munka. Nemrég említettem, hogy hétköznap gyakran hallgatom Charlie Sloth műsorán a BBC radio 1-en (nem tudom, ismeri-e valaki, de valami elképesztő, hogy a BBC megenged ennyire progresszív zenei tartalmat az egyébként nem túl széles skálán mozgó tipikus rotációs rádiós szarok között, amiket napközben hallani), na, itt simán el tudnám képzelni jelenleg a BSW két új klipnótáját.  Persze, mondhatjátok rám, hogy túl elnéző és engedékeny vagyok, de mivel fejlődésre mindenkinek szüksége van – és azt mindenki maga dönti el, hogy merre tart – engedjük meg az előadóknak, hogy ők szabják meg ezt az utat. Ott van Híro az AK-ból, aki elindult a diszkóslágerek felé, mint korábban Fluor és hatalmas a siker. Na, az az út, ami részemről hanyagolható, de eddig sem igazán hallgattam őket. A másik véglet mondjuk az Igazgatótanács vagy PMK, ZöldRobotMajom és társai, akik biztosan nem prostituálódnak a késöbbiekben. A BSW egy nagyon ugé és szerethető debütalbummal robbant be, ami benne van a tíz legjobb első lemez katagóriájában nálam, nyilván ezért is basztattam őket többet az átlagnál a későbbi pál(avagy paypal)fordulásuk miatt. Ám mostanában kezd kibontakozni egy következő szakasz, egy új irány és bevallom, hogy nekem ez tetszik. Persze, már nem úgy nézek rájuk, mint egy kiköpött rapcsapatra, inkább amolyan kísérletező mainstreim előadókra, akik képesek megújulni és ez jó. Valószínűleg az új album pörög majd nálam, bevallom, ha kijön. Sokan tépik majd a hajukat, hogy hogyan vagyok képest ezt a (szerintem nem)szart dícsérni, de ha én félre tudtam tenni az előítéleteimet a duóval kapcsolatban és szimplán a zenére koncentrálni (ugyanis elképzeltem, hogy épp jövök haza edzésről, a kocsiban feltekert hangerővel az említett műsorból BSW szól), akkor el kell ismernem jó úton járnak.

https://www.youtube.com/watch?v=tMUVCA_A_z8

Szólj hozzá