Valami Rap ✖ Valami Amerika 3.Klip

Nyilván minden jóérzésű zenerajongó teli szájából kibuggyant a félig megrágott mekis burger ízfokozója, mikor meghallotta Majkát arról panaszkodni, hogy őket nem játssza az a gonosz kereskedelmi rádió. Rendben, erre van is oka, hiszen a kutya nem ismeri őt és Curtist, de talán még valami falunapra eljuthanak BAZ megyében, ott pedig ki más bukkanna erre a két tehetséges, ám a gonosz multik miatt csak néhány(harminc-negyven) tucat haverjuk által ismert fiatalemberre, mint a Valami Amerika stábjának egy tagja és ha már ott van és látja, mit is produkál élőben ez a duó, nehogy már ne hívja el erre a szűk körben vetített kis költségvetésű művészfilmre, ha mág így kibabráltak velük az éter hullámainak illuminátus császárai. No, a két véglegény (A görög protiszton szó jelentése „az összes közt az első”. A Protista nevet e máshová besorolhatatlan élőlényekre először 1866-ban Ernst Haeckel alkalmazta.A régi (vagy régies) magyar tankönyvek gyakran véglények néven említik őket.) sem volt rest, bepakolták a hamubasült pogácsát és megindították auditív támadásukat a gonosz rádióbirodalom ellen, mint két utolsó jedi. Eddig a történet, most pedig merüljünk bele ezen kőkemény underground arcok legfrissebb dalába Pásztor Annával kiegészülve, mi pedig adjunk hálát az alkotóknak, hogy ezzel is támogatják a földalatti és mindenki által mellőzött hazai ismeretlen feltörekvő rapelőadókat. Na jó, Majkának volt ugyan egy klipje nemrég a senkise névre átkeresztelt viszlátsanyival erős NKA-s háttérrel, de istenem, nekünk, ismeretlen előadóknak minden fillére szükségünk van az életbenmaradáshoz. Bárcsak kaphatna ez a tehetséges srác mondjuk egy esélyt egy beköltözős tévéshow-ban vagy segíthene neki egy producer, megírhatná az önéletrajzi könyvét ő is, meg Curtis is vagy szerepelhetne tévéműsorban, készíthenének vele egy filmet, de el tudnám képzelni tévés műsorvezetőként, akár a rádióban vagy ilyesmi. Kár, hogy az ilyen tehetségek kénytelenek így sínylődni, szegénységben egy ózdi lakótelepen a rohadék rádiósok miatt. De ez egy ilyen ország. Mindig csak a pocskondia meg a kreatív cinizmus. Még szerencse, hogy itt van ez a Tarr Béla mozi, hogy valamennyit segítsen.

https://www.youtube.com/watch?v=5bxXKZ0DKYw&feature=youtu.be

 

Szólj hozzá