BEN – Menetelek Klip

Ben is egyszemélyes klippel jelentkezett, sajnos ő is beleesett abba a hibába, hogy klisékkel dolgozik, pedig lehetne ez másként is. Hogy mire gondolok? Parancsoljatok: klisé 1.”Mondtam, tesó, hogy nem állok a célig, csak előre megyek, egyenesen fel az égig” klisé 2: “Nem kamuzok én, csak az igazat mindig” klisé 3. “A szintemhez is gyengék vagytok tizen, amit nem veszel el az meg a hitem” stb, sorolhatnám napestig. Persze, nem kell emiatt Benre haragudni, van ideje még fejlődni, különben is, ha a “nagyok” is ugyanebből az anyagból dolgoznak, akkor neki miért ne lehetne és ez egy teljesen jogos kérdés, már abban az esetben, ha valaki követni akarja a Magyarországon kultivált, sztárolt, valójában harmadrangú előadók “komoly befektetést és energiát igénylő munkásságát”. Talán Ben ennél többre hivatott, ez még a jövő zenéje. Mindenesetre az, hogy ő legalább megpróbál egy normális klippet összhozni, pozitívumnak számít manapság az ismeretlenebb előadók körében, lásd: néhány utóbbi klip az oldalon. Ben egyébként rapelni tud, ütemen van, ilyesmik, ezzel nincs is gond, a keverés is rendben van, egyedül a dalszövegen nem ártani csiszolni, mert a “tudom, mind az én helyemre vágytok” című dalszöveg az úgymond előremenetelő rap-nél és nyolcvankilenc megtekintésnél enyhén szólva is erős túlzásként hat. Ha ezt leszámítjuk, egész hallgathatő kis zenéről beszélünk, ami semmivel sem rosszabb, mint egy átlag rapdal.

https://www.youtube.com/watch?v=-h1qlTHRlXA&feature=youtu.be

Szólj hozzá