MOTTA INTERJÚ

Mottával néhány évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy klipforgatás alkalmával. Egy helyszínre vittem őket épp, amikor, valaki elkezdett rappelni a hátsó ülésen és kénytelen voltam hátrafordulni az első piros lámpánál, hogy, gyerekek, ki az, aki ezt ennyire jól csinálja? Azóta összebarátkoztunk és most egy interjú keretein belül kérdeztem céljairól, zenéről, terveiről.

Közértes: -Hogyan kerültél kapcsolatba a rapzenével és mi volt az a dolog, ami megfogott benne?

Motta: -A tévében láttam a videoklipeket, talán Ganxsta Zoolee volt, amit először hallottam vagy Dopeman tetszett, hogy szókimondó nyers és vagány dumák vannak a szövegekben , de persze ezt átértékeli az ember, ahogy felnő és inkább megpróbál a dolgok mögé is nézni, a hitelesség, tartalom a fontos!

Közértes: -Kik voltak rád igazán nagy hatással és a mostaniak közül kiket hallgatsz?

Motta: -Dopeman nagy hatással volt rám, szinte minden lemezét meghallgattam, külföldiek közül inkább Notorius B.I.G. a régi iskolából, a mostani előadók közül Tyga, Drake, Freddie Gibbs, Gucci Mane és még sorolhatnám reggelig!

Közértes: -Téged legjobban talán az RGG-vel közös projektektből ismerhet a közönség, hogyan jött ez a barátság és terveztek-e közös lemezt?

Motta: -A neten kezdődött, egy zene céljából írt rám RGG, aztán annyira összeszokott a páros az évék során, hogy ebből egy nagyon komoly barátság lett. Ő a producerem, szinte minden alapzenémet ő írta és magánéletben is számíthatok rá, olyan, mintha a testvérem lenne! A közös cuccunk elkészült már , amit hetente töltünk fel a youtube csatornánkra, érdemes követni minket.

https://www.youtube.com/watch?v=FkU8nowxm5o

Közértes: -Nemrég megjelent egy közös videótok Pajával, már korábban is dolgoztatok együtt. Lehetséges, hogy velük is lesznek további közös dalok?

Motta: -Igen, hamarosan lesznek Wanted-Motta dalok, csak épp mind a hárman építgetjük a saját zenei vonalat, úgyhogy nem olyan könnyű, az idő nagy ellenségünk….

Közértes: -Kijött már néhány kliped, esetleg láthatunk valamiben a közeljövőben?

Motta: -Igen, úgy néz ki, hogy egy hónapon belül kijön a szóló klipem. Már leforgattuk, úgyhogy csak a vágásra vár. A STRANGE STUDIOVAL csináltuk az anyagot, az, hogy milyen témájú egyelőre maradjon titok.

Közértes: -Rólad köztudott, hogy szívesen kritizálod pályatársaidat, élőben, zenében. Ennyire elégedetlen vagy jelenleg a magyar hip hop közeggel, esetleg zavar valami?

Motta: -Igen, sok minden zavar, például a legjobban az, hogy a hallgatók igénytelenek, az előadókban pedig nincs semmi eredetiség, túl sok a sablonelőadó, túl sok az összecsapott butító, értelmetlen szöveg és semmi alázat a zene iránt. De én megpróbálok ezen változtatni, amíg zenéket csinálok próbálok tényleg adni valami értékeset az embereknek, egy olyan dolgot, amit nem pénzben mérünk. Néha egy dallal régi sebeket tépünk fel vagy épp gyógyítunk meg és ez az, ami engem éltet.

Közértes: -Hogyan jött a névválasztás? Egyébként melyiket használod most pontosan: Motta, Chris La Motta vagy Motta Still?

Motta: -Motta, vagy a Motta Stillt használom már csak! A név pedig Jake La Motta nevéből jött, aki egy híres boxoló volt. Ajánlom mindenkinek a Dühöngő Bikát, amiben Robert De Niro játsza el Jake La Motta életét, hatalmas film!

Közértes: -Mit szeretnél elérni a zenéddel? Lebeg előtted egy kitűzött cél esetleg?

Motta: -Azt szeretném, hogy sok ember ismerje a zenénket , hogy adjon boldog perceket és hogy élvezzék amit csinálunk…ez a legfontosabb. A céljaim komolyak a küldetésem , hogy ordítson a tömeg, mint egy tüntetésen!

Közértes: -Köszönöm az interjút, még valami?

Motta: -Igen, a spanoknak béke, a hallgatóknak pacsi és kitartás!

https://www.youtube.com/watch?v=Vwgro-nZHkg

Szólj hozzá